A színésznő három küzdelmes hét után győzte le a koronavírust. Minden vírustagadónak azt kívánja, éljen át két olyan napot, amilyet ő.
A Jászai Mari-díjas színésznő több kollégájával együtt elkapta a koronavírust, és nem úszta meg olcsón.
– Három hétre vert le a lábamról a betegség, de nem alapszinten. Úgy kezdődött, hogy az első öt napon harminckilenc fokos lázzal feküdtem, gyakorlatilag az ájulás határán. Sem enni, sem inni nem tudtam, a mosdóba kúszva mentem ki. A láz után maradt a végtagfájdalom és a végtelen levertség, erőtlenség. Tizenkét napon át voltam ebben az állapotban, sokszor azt sem tudtam, nappal van vagy éjszaka. A legutáltabb ellenségemnek sem kívánom az érzést, amit megéltem. A legszörnyűbb az volt, hogy úgy éreztem, nincs testem. Volt talpam, bokám és egy agyam, amivel azon gondolkodtam: hova tűnt a testem? Vajon túlélem ezt az egészet? Rettenetes volt! Kimerítő, elkeserítő, félelmetes, borzasztó. Fetrengtem a fájdalomtól – mesélte a Borsnak a színésznő.
– Minden nagy arcú, ostoba vírustagadónak, aki azon viccel, hogy este nyolc és reggel öt között nem támad a vírus, aki nem érti, miért kell korlátozó intézkedéseket hozni, aki gúnyolódik a maszkviselőkön, üzenem, hogy kapjon az élettől csak két napot abból a pokolból, amit átéltem.
