KezdőlapBelföldKi látott már ilyet: tarajos sül császkált a szegedi vasútnál

Ki látott már ilyet: tarajos sül császkált a szegedi vasútnál

Tarajos sül kószált a szegedi rendezőpályaudvaron. Az állatot befogták és a Szegedi Vadasparkba szállították.

Július végén érkezett a bejelentés, hogy egy nagy, tüskéshátú állat sétálgat a szegedi rendezőpályaudvaron. Horváth Zoltán és Baksa Ottó, a MÁV munkatársai már korábban is látták a furcsa állatot, de az eddig csak tisztes távolságból figyelte az embereket. Egyik este azonban betévedt a fűtőházba, ekkor Zoltán és Ottó biztonságba helyezték a riadt rágcsálót és azonnal értesítették az állatkertet. A MÁV tarajos sült felfedező munkatársai elmondták: őz, róka és nyúl gyakorta előfordul a pályaudvar környékén, tarajos süllel azonban még nem találkoztak.

Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója pénteken azt mondta, korábban többször is megkeresték már az intézményt a városban vagy a környékén kószáló egzotikus állatok miatt. A vadaspark munkatársai fogtak már be egy játszótéren lévő kígyót és egy illegálisan tartott szervált is, de olyan is, volt hogy csak egy vízisikló okozott riadalmat.

A szegedi tarajos sül eredete ismeretlen, vagy Szerbiából keveredett Szegedre, vagy egy házi kedvencként tartott állat szökött meg, egyelőre senki nem jelentkezett érte.

Az akár 60-90 centiméteresre is megnövő tarajos sül Afrikában őshonos, de gyakran előfordul Szicíliában és Olaszországban is. A kifejlett példányok tömege elérheti a 30 kilogrammot is, testét a háta közepétől a farkáig 30-35 centis tüskék borítják. A tüskéket a hatalmas rágcsáló védekezésre használja, azok lazán ülnek az állat bőrében, és a támadóval érintkezve azonnal leválnak. A visszahajló horgokkal sűrűn tűzdelt tüskék minden mozdulatra egyre mélyebben fúródnak a testbe és fájdalmas, elgennyesedő sebet okoznak.

Indirekt/Blikk