KezdőlapCímlapKezdődik: betiltják az új benzines és dízelüzemű autók értékesítését Angliában

Kezdődik: betiltják az új benzines és dízelüzemű autók értékesítését Angliában

A nagy kérdés az: mi lesz a szigetországi, belsőégésű motorral hajtott kocsik sorsa?

Forrás: MTI/AP/Jon Super

A kormány meghirdetett célja, hogy minden nagy-britanniai háztartásnak tengeri szélerőművek szolgáltassák az energiát, a brit gazdaság pedig 2050-re nettó semleges széndioxid-kibocsátóvá váljon. Boris Johnson már az év elején körvonalazta a nagyszabású „zöld” gazdaságátalakítási program főbb elemeit azon a londoni rendezvényen, amely az ENSZ eredetileg novemberre Glasgowba összehívott 26. nemzetközi klímakonferenciáját volt hivatott előkészíteni. A konferenciát utóbb a koronavírus-világjárvány miatt egy évvel elhalasztották. A londoni Tudománytörténeti Múzeumban tartott februári rendezvényen a brit kormányfő elmondta: Nagy-Britannia 1992 óta 42 százalékkal csökkentette széndioxid-kibocsátását, miközben 73 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke. Három évtizede a brit áramtermelés 70 százalékát adták széntüzelésű erőművek; ez az arány mára 3 százalékra csökkent – hangsúlyozta a brit kormányfő. A brit kormány szándéka az, hogy 2024-ben már ne működjön szénerőmű Nagy-Britanniában. Tíz év múlva, 2030-tól pedig megtiltják az új benzin- és dízelüzemű személyautók és furgonok árusítását a szigetországban – írta a szeretlekmagyarország.hu.