KezdőlapCímlapDonald Trump a koronavírusról: két sorsdöntő hét vár Amerikára

Donald Trump a koronavírusról: két sorsdöntő hét vár Amerikára

Hűtőkamionok jelentek meg New York utcáin, hogy a koronavírus miatt elhunytakat tudják hova tenni. Eközben az amerikai elnök végre világosan beszélt: az embereknek fel kell készülniük, hogy a következő 14 nap sorsdöntő lesz az életükben.

Ha nem lenne mindenkinek teljesen világos, hogy mára Amerika lett a koronavírus járvány első számú gócpontja. Donald Trump tegnapi sajtótájékoztatóján végre őszintén beszélt a járványról és annak várható hatásairól.  „Azt szeretném, hogy minden amerikai készüljön fel az előttünk álló zord napokra. Nagyon nehéz két hetünk lesz!” – idézi az elnököt a 24.hu.

Az USA-ban jelenleg 188 ezer igazolt fertőzöttet tartanak nyilván. A halottak száma is egyre emelkedik: New York államban már több mint másfél ezren, országszerte több mint négyezren haltak bele a betegségbe; egyes szakértői becslések 100-200 ezer potenciális áldozatról szólnak. – írja az Index, hogy mitől tért magához most a kormányzat az eddigi halogatás után.

Közben az emberek saját szemükkel győződhetnek meg a helyzet súlyosságáról. Egyes kórházak mellett hűtőkamionok parkoltak le, hogy a halottakat tudják hova tenni. De a Twitterre felkerültek már olyan videók is, amikből látszik, hogy a kórházak kapacitásai kevesek, az elhunytakat targoncával teszik a hűtőkocsikba.

Trump néhány hete még bagatelizálta a vírusfertőzés veszélyeit: politikai támadásnak és demokrata párti kamunak nevezete a vírust, és még két hete is arról beszélt, nagyon kevés a koronavírusos eset. A számok végül őt is meggyőzhették, és a tegnapi sajtótájékoztatón igyekezett magyarázni kormányzat és a hivatalos szervek eddigi tehetetlenségét: a járvány kitörésekor senki nem ismerte az új típusú vírust, az egészségügyi szakemberek sem voltak azonnal tisztában azzal, hogy milyen veszélyes és nagyon fertőző kórokozóról van szó. „Ez a vírus gonoszabbnak bizonyult, mint az influenza” – mondta az amerikai elnök a várható helyzetre reagálva.