KezdőlapBűnügyKéssel gyilkolt a 15 éves terrorista

Késsel gyilkolt a 15 éves terrorista

A fiú radikális iszlám vallási nevelést kapott, apja a vahhábita mozgalom tagja.

Egy rendőrt megölt, egy másikat pedig megsebesített egy 15 éves fiú csütörtök este az északnyugat-boszniai Bosanska Krupa egyik rendőrállomásán – közölte a Klix.ba boszniai hírportál hivatalos beszámolók alapján. Adnan Beganovic, a helyi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a fiú késsel támadt a rendőrökre. Azt is közölte, hogy a sebesült rendőr állapota súlyos, a támadót pedig őrizetbe vették.

A boszniai ATV nem hivatalos értesülései szerint a fiú radikális iszlám vallási nevelést kapott, apja a vahhábita mozgalom tagja. A beszámoló szerint a fiú a közösségi médiában is szélsőséges iszlamista nézeteinek adott hangot, illetve a támadásra utaló üzeneteket találtak a telefonján.

Terrorcselekményként kezelik a boszniai rendőrök elleni késes támadást, amelyet egy 15 éves fiú követett el csütörtök este az északnyugat-boszniai Bosanska Krupa egyik rendőrállomásán – közölte Adnan Beganovic, az érintett kanton rendőrségi szóvivője pénteken. „Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy a támadásnak terrorizmusra utaló jelei vannak. A nyomozás majd felderíti az okokat és indítékokat” – tette hozzá.