KezdőlapCímlapKémek voltak vagy áldozatok? 70 éve végezték ki a Rosenberg házaspárt

Kémek voltak vagy áldozatok? 70 éve végezték ki a Rosenberg házaspárt

Hetven éve, 1953. június 19-én végezték ki a New York közelében fekvő Sing Sing börtönben Ethel és Julius Rosenberget, akiket azzal vádoltak, hogy elárulták az amerikai atomtitkot a Szovjetuniónak.

Az amerikai hadsereg egyik hírközléssel foglalkozó laboratóriumában villamosmérnökként dolgozó, zsidó származású Julius Rosenberg és a színésznői ambíciókat dédelgető, de végül egy hajózási társaságnál titkárnőként elhelyezkedő Ethel Greenglass a harmincas években, a New York-i Kommunista Liga tagjaiként ismerkedtek meg, és 1939-ben kötöttek házasságot.

Julius Rosenberg vélhetőleg 1942 körül lett szovjet ügynök, ettől kezdve több száz szigorúan bizalmas, katonai fejlesztésekkel kapcsolatos dokumentummal látta el kapcsolatát, sőt ő maga is több, a kommunista eszmékkel szimpatizáló munkatársát szervezte be.

Rosenberg akkor lett igazán értékes a szovjet hírszerzés számára, amikor megtudta, hogy sógora, David Greenglass a szigorúan titkos Manhattan-tervben – azaz az atombomba kifejlesztésén – dolgozik. Rosenberg beszervezte Greenglasst, akin keresztül a Manhattan-terv több résztvevője szivárogtatott ki információkat: egy részük ezt meggyőződéses kommunistaként tette, mások pedig lelkiismereti okokból, mert úgy érezték, az Egyesült Államoknak nincs joga az atommonopóliumhoz.

Az amerikai vezetést sokkolta, amikor 1949-ben a Szovjetunió bejelentette, hogy rendelkezik atomfegyverrel és végre is hajtott egy kísérleti atomrobbantást. Washingtonban úgy vélték, mindez csak árulás eredménye lehet és hajtóvadászat indult az atomkémek után. A CIA öt hónap múlva, 1950 elején letartóztatta Fuchsot, majd annak futárát, Harry Goldot. Gold vallomásában leleplezte másik forrását, Greenglasst, rajta keresztül jutottak el a Rosenberg házaspárig.

A férfit 1950 júniusában, feleségét két hónappal később vették őrizetbe, hatalmas felhajtással övezett perük 1951 márciusában kezdődött. A 11 vádpont között szerepelt a nemzetbiztonság szempontjából fontos információk kiadása külső hatalomnak, tízmillió ember életének veszélyeztetése (mármint ha a szovjetek bevetik az atomfegyvert) és az 1950 óta zajló koreai háború kirobbantásában való bűnrészesség is.

Rosenbergék végig tagadtak, senkire nézve nem tettek terhelő tanúvallomást, s mint kiderült, az Ethel által gépelt jegyzetek – szakértők szerint – kevéssé vitték közelebb a szovjeteket az atomfegyverhez. (Az asszonyt valószínűleg csak azért helyezték vád alá, hogy nyomást gyakoroljanak férjére, de a számítás nem vált be.)

A házaspár helyzete mégis reménytelen volt, mert Greenglass vádalku – 15 évnyi fogház – fejében részletes beismerő vallomást tett, rájuk vallott számos Los Alamos-i szivárogtató és egy elfogott szovjet kém is. A per bizonyítékai és az eljárás menete a jogszerűség kereteit feszegették, de a felkorbácsolt érzelmi légkörben ezzel senki sem törődött sokat. Az ítélet nem lehetett kétséges, Julius és Ethel Rosenberget 1951. április 5-én halálra ítélték.

A döntés világszerte, de az Egyesült Államokban is tiltakozást váltott ki. A Szovjetunió antiszemita és kommunistaellenes tettként bélyegezte meg az ítéletet, Rosenbergék védelmében felszólalt többek között a fizikus Albert Einstein, XII. Piusz pápa, a festő Pablo Picasso és Diego Rivera, a rendező Fritz Lang és a francia író Jean-Paul Sartre, aki jogi lincselésnek minősítette a pert.

Civilek kegyelmet követelő aláírásgyűjtést indítottak, az egyik legnagyobb amerikai szakszervezet csaknem ezer telephelyén a fekete munkások egy napra felfüggesztették a munkát. Ám Eisenhower elnök hajthatatlannak bizonyult, a Rosenberg házaspár 1953. június 19-én a Sing Sing börtönben villamosszékbe került, a hidegháború alatt Amerikában csak őket végezték ki kémkedésért.

Indirekt/life.hu