KezdőlapCímlapKate Winslet szex közben sérült meg

Kate Winslet szex közben sérült meg

A színésznő még 2006-ban az Apró titkok című filmet forgatta együtt Patrick Wilson színésszel. 

Kate Winslet és Patrick Wilson még 2006-ban az Apró titkok című filmet forgatták együtt. A két színésznek volt egy közös pikáns szexjelenete, ami mindig egy kicsit kínos mindkét fél számára. Ám ez a hírhedt jelenet más miatt lett végül kellemetlen. Kate Winslet teste ugyanis tele lett zúzódásokkal a forgatás után – írta a Bors

Az amerikai színész az It Happened In Hollywood podcastben így nyilatkozott Oscar-díjas színésztársáról: „Kate annyira laza és kegyes volt, és játékosan fogta fel a helyzetet”

Majd azt is hozzátette, hogy egyetlen kínos pillanat sem volt közöttük. Visszaemlékezése során felidézte az egyik jelenetet, amiben a mosókonyhában esnek egymásnak. A színész elárulta, hogy semmilyen testdublőrt nem használt sem ő, sem Kate Winslet. Emiatt volt pár kényelmetlen pozíció, aminek következtében a színésznőn rengeteg zúzódás keletkezett.