KezdőlapCímlapKárász Róbert havi 30 ezret költ lottóra

Kárász Róbert havi 30 ezret költ lottóra

A tévés műsorvezető huszonhat éve minden hónapban 100 gépiszelvényt vesz, ezen kívül a saját számait is megjátssza.

fotók: Facebook/Instagram

Az egész azzal kezdődött, hogy Kárász Róbert egy nap arra ébredt, hogy tutira megálmodta a nyertes lottószámokat. Persze, ha valóban azok lettek volna, akkor most nem az ATV reggeli műsorát vezetné. Így viszont rászokott a játékra,nem is titkolja, hogy félig-meddig szenvedélybeteg – írta a Ripost.

„Hiszek az energiákban, így azt is tudom, hogy csak úgy lehet nyerni, ha az ember kitartó és koncentrál. Ezért játszom meg minden hónapban a megálmodott számokat, mert tudom, hogy egyszer be fog jönni. Persze addig, havonta több mint 30 ezer forintot költök játékra, de egyáltalán nem bánom” – jelentette ki a tévés-műsorvezető, aki egyedül a lányaival osztotta meg a titkos számokat, de ezzel is komoly célja volt.

„Van egy olyan érzésem, hogy én már nem leszek, amikor kihúzzák a számaimat. A lányaimat megkértem, hogy ha meghalok, utána is folytassák a hagyományt és vegyék meg apa szokásos lottószelvényeit” – mondta fanyar humorral Kárász Róbert.