Árverésre bocsátják Michael Jordan és Kobe Bryant újonc szezonjukban viselt mezeit, amelyeket első NBA-mérkőzéseiken viseltek.
Az NBA két legnagyobb ikonjának, Michael Jordannek és Kobe Bryantnek a pályafutásuk első mérkőzésén viselt mezei kerülnek kalapács alá a Sotheby’s árverésén. A két ritka relikviáért együttesen akár 20 millió dollárt is fizethetnek a gyűjtők – jelentette a CNBC.
A Sotheby’s csütörtökön jelentette be, hogy árverésre bocsátja Michael Jordan és Kobe Bryant újonc szezonjukban viselt mezeit, amelyeket első NBA-mérkőzéseiken viseltek. Az árverés időzítése nem véletlen, hiszen az újoncokhoz köthető relikviák népszerűsége és ára az utóbbi időben jelentősen megemelkedett.
A mezeket külön tételként árverezik március 21-től. Jordan mezét először 1984. október 5-én viselte, amikor első Chicago Bulls-mérkőzését játszotta mindössze 2000 néző előtt. A Sotheby’s várakozásai szerint az ikonikus mez körülbelül 10 millió dollárt (átszámítva mintegy 3,6 milliárd forintot) érhet.
A másik tétel Bryant első meze az 1996-97-es újonc szezonjából, amelyet a Los Angeles Lakers színeiben viselt az előszezon és az alapszakasz mérkőzésein. Bryant mezéért szintén 10 millió dolláros vételárat várnak az aukciósház szakértői.