KezdőlapCímlapKajdi Csaba fájó gyomrost vitt be a boltbezárás miatt síró Ördög Nórának

Kajdi Csaba fájó gyomrost vitt be a boltbezárás miatt síró Ördög Nórának

Cyla, az ismert véleményvezér nem lelkesedik Ördög Nóráért, és ezt nem is titkolja.

Mint ismert, nemrég Ördög Nóra még el is sírta magát a videóban, ahol elmondta: nincs más választásuk, mint elköltöztetni a kisboltot, amit nemrég nyitottak meg Balatonakarattyán. Az általuk megálmodott, és két kezükkel felújított Nekem a Balaton nevű üzlet közelében lakók ugyanis nem tolerálják tovább a hemzsegő vásárlókat és azok autóit a házaik előtt. A napokban kikerültek a parkolást tiltó táblák a környéken, így a házaspár eldöntötte: tavaszig áttelepedik egy, az akarattyai körforgalomnál lévő, szintén felújításra váró üzlethelyiségbe.

– Jajj, én nagyon szomorú vagyok, én nem is tudom most mi lesz! Gonosz akarattyaik elűzték Nóriékat. De akkor a körforgalomnál tali! Ott is lehet majd 800 Ft-os kakaós csigát enni! Komolyan mondom, most már én is eljutok a Nekem a Balatonhoz idén, zerelemből csinálták, nincs ebben anyagiasság. Nem ildomos ilyenre gondolni sem az ő esetükben – mondta a Borsnak Cyla, akinek szavaiban kihallatszott némi élcelődés…