KezdőlapBelföldJönnek a szigorítások: Orbán Viktor bejelentette, hogy 19500 forintnál nem lehet drágább...

Jönnek a szigorítások: Orbán Viktor bejelentette, hogy 19500 forintnál nem lehet drágább egy koronavírus-teszt

Orbán Viktor már a múlt hétvégén beígérte: ki fogják kényszeríteni a maszk használatát, ahol kell. Ahogy azt is, hogy a tavaszihoz hasonló zárás nem lesz az országban. Az új tervek részletszabályairól akkor azt mondta, szerdán, a kormányülésen döntenek.

A kormányülés után Orbán Viktor a Facebook-oldalán ismertette az új tudnivalókat a koronavírus-járvány kapcsán.

„Az első hullámban csatát nyertünk, most szembe kell nézünk a második hullámmal: most már felkészültebben, tapasztaltabban, ráadásul felvértezve a nemzeti konzultációval. A járványügyi szakemberek szerint a járvány december-január tájékán éri el a csúcspontját. Addig folyamatosan védekeznünk kell! Van egy haditervünk, ami arról szól, hogyan védjük meg az időseket, hogyan gyógyítsuk meg a betegeket és ezzel egyidőben, hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét” – mondta a miniszterelnök videójában, hozzátéve, hogy ehhez védekezéshez minden szükséges forrás megvan az egészségügyben.

Ezután felsorolta a kormány döntéseit, amik a következők:

  • fenntartja a kormány a beutazási korlátozásokat
  • az üzletek mellett a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben valamint ügyfélfogadási irodákban is kötelező mostantól maszkot viselni
  • Az országos látogatási tilalmat fenntartják
  • október elsejétől csak testhőmérséklet méréssel lehet belépni a diákoknak és a tanároknak az iskolákba
  • A tesztek hatósági árát megállapítottuk, 19 500 forintnál több pénzt nem lehet elkérni értük.
  • A szórakozóhelyeket 11-kor be kell zárni

Indirekt/Blikk