KezdőlapCímlapJó hír: újabb országba mehetünk védettségi igazolvánnyal

Jó hír: újabb országba mehetünk védettségi igazolvánnyal

A jövő héttől a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, a koronavírus ellen milyen oltóanyaggal oltották be őket – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

Szijjártó Péter elmondta: sokan tervezik, illetve terveznék a nyári szabadságukat, egyelőre azonban a világon elég bonyolult az utazás, sok ország még korlátozó intézkedéseket tart életben a világjárvány miatt. Hozzátette: néhány kivételtől eltekintve minden ország rosszabbul áll Magyarországnál az átoltottság tekintetében.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

– Most sikerült egy újabb tárgyalást lezárni, Ciprussal meg tudtunk állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak hétfőtől a két ország között – jelentette be.

Azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, utazásuk előtt legalább két nappal egy erre a célra létrehozott, ciprusi online felületen kell regisztrálniuk. Fel kell tölteniük az oldalra a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak az adatait. Erről egy visszaigazoló dokumentum érkezik, amit ki kell nyomtatniuk az utazóknak, ezzel tudnak beutazni Ciprusra, és ezzel tudják igénybe venni a beoltottak számára igénybe vehető szolgáltatásokat. Indirekt/Index