KezdőlapCímlapItt a nagy bejelentés: Beckham rástartolt Messire és Ronaldora

Itt a nagy bejelentés: Beckham rástartolt Messire és Ronaldora

David Beckham nagy nevek megszerzéséről beszélt az Inter Miami társtulajdonosa és aktuális elnökeként a csapat új mezének bemutatásakor. Kiderült, hogy a legeslegnagyobbakra gondol.

Az angolok tán legnagyobb civil karriert befutott legendájának focicsapata az észak-amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokságban (MLS) szerepel. David sosem titkolta, hogy nagy klubot akar építeni, amihez nagy futballistákra van szükségük. „Már az első naptól kezdve hangoztatom, hogy az akadémia rendszer fontos részét képezi a klubnak, a jövő sztárjait akarjuk kinevelni, beépíteni, de mindannyian tudjuk, hogy szükség van a nagy csillagokra is itt Miamiban, a szurkolóink látni kívánják a jelenkor sztárjait – nyilatkozta az új mez bemutatásakor. – Már büszkélkedhetünk olyan játékosokkal, mint Gonzalo Higuain és Blaise Matuidi, akik óriási szeretetnek örvendnek és emelik a klub fényét, de további nagy neveket szeretnénk hozni a csatársorba˝ − mondta, és persze megkapta a mindenkit foglalkoztató kérdést: Cristiano Ronaldot és Lionel Messit is leigazolja-e. „Az Inter Miami mindenki számára jó választás, de olyan klasszisok esetében, mint Cristiano Ronaldo vagy Messi, különösképp fontos, hogy egyszer ebben a klubban tudhassuk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez megvalósuljon˝ − idézi a TV2.hu.