KezdőlapCímlapItt a harmadik: Albert herceget újabb házasságon kívüli gyerek miatt perlik

Itt a harmadik: Albert herceget újabb házasságon kívüli gyerek miatt perlik

Megint apasági per elé néz a monacoi herceg, immár harmadszor. Eddig két szeretője tudta bizonyítani, hogy házasságon kívül született gyermeke apja Albert.

Az immár harmadik törvénytelen gyerek ügye azért is kínos, mert elég egy kis matek, és kiszámolható, hogy a bébi akkor fogant, amikor Albert már együtt járt mostani feleségével. Charléne monacói hercegnével javában együtt voltak a kétezres évek elején, amikor a herceg összejött azzal a brazil nővel, akitől 2005. július 4-én kislánya született. Az immár 15 éves gyerek szeptemberben jelentkezett levélben az uralkodónál. A 2021-ben esedékes perben a herceget DNS-tesztre kötelezhetik. Egy fiú és egy lány után már fizet tartásdíjat, Charléne-nel közös ikreik, Jakab és Gabrilella már hatévesek.

Daily Mail