KezdőlapCímlapHujber Feri üzent Eszenyi Enikőnek: Azt csinálsz velem, amit csak akarsz

Hujber Feri üzent Eszenyi Enikőnek: Azt csinálsz velem, amit csak akarsz

A botrányhős színész hosszú idő után hallatott magáról: Facebookon üzent a Vígszínház korábbi igazgatójának.

Hujber Ferenc jelenleg Angliában él, de augusztus elején visszautazik Budapestre. A sokszor értelmezhetetlen eszmefuttatásairól elhíresült színésznek most valamiért eszébe jutott a Vígszínház egykori igazgató asszonya, Eszenyi Enikő!

Feri nem is tétlenkedett sokáig, a Facebookon üzent Eszenyinek. Először is bocsánatot kért, amiért évekkel ezelőtt cserbenhagyta az Antonius és Kleopátra próbafolyamata közben. És persze nem csak ezért. Ismeretes, hogy idén márciusban Hujber is csatlakozott az Eszenyi Enikőt bíráló táborhoz. Utólag ő is aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben a Vígszínház elszerződött társulati tagjai kijelentették: az akkor még regnáló Eszenyi Enikő igazgató által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja is hozzájárult távozásukhoz.

Ennek fényében igencsak meglepő, hogy most ezt írta neki a közösségi oldalon:

 „Szia Enikő

Egyszer a Mai Manó kávézóban azt mondtad,
“Megbocsátasz de nem felejtesz”!

ERRE SZERETNÉLEK MOST KÉRNI!!

Akkor azt mondtam, “Cserébe, hogy cserben hagytalak az Antonius és Kleopátra alatt, felajánlom, hogy vállalok Veled még egy közös munkát, amiben úgy rendezel és azt csinálsz velem, amit akarsz.”

Indirekt/Ripost