KezdőlapCímlapHosszú Katinka szándékosan kínozta új szerelmét, Gelencsér Mátét

Hosszú Katinka szándékosan kínozta új szerelmét, Gelencsér Mátét

A világklasszis úszó és szerelme, Gelencsér Máté egy éve jött össze.

Nagy családra, legalább három gyerekre vágyik Hosszú Katinka, aki párjával, Mátéval tegnap ünnepelte kapcsolatuk első évfordulóját. Hamar rájöttek, hogy az értékrendjük is hasonló, a mai napig órákon át tudnak beszélgetni, élvezik egymás társaságát. Ugyanakkor megdolgoztak azért, hogy megbízzanak egymásban, hisz mindketten túl vannak már egy házasságon.

– Harminc fölött, ha az ember már elvált, egyrészt óvatosabb lesz, másrészt sokkal jobban tudja, hogy mit keres, és mi az, ami hosszú távon nem fog működni. Más, mint huszonévesen, amikor még azt gondoljuk, majd mi megváltoztatjuk a másikat, és megjavulnak a dolgok. Ennyi idősen már reálisabban lehet látni, akár már az első komolya beszélgetésből is, hogy jó lesz-e nekem ez a kapcsolat. Kőkemény munka volt, hogy megbízzunk egymásban – árulta el a hot!-nak a háromszoros olimpiai bajnok.

Hosszú Katinka az első pár hónapban sokszor direkt provokálta Mátét, próbálta megmutatni az összes rossz tulajdonságát, mint a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című film hősnője, mert szerette volna látni, hogyan működnek majd hosszútávon.