2021.05.11
Ferenc
Kezdőlap Címlap Horror: saját kutyái marcangolták szét az édesanyát

Horror: saját kutyái marcangolták szét az édesanyát

A sokkoló támadás az angliai Cheshire városában történt. A mentősök már semmit nem tehettek a nőért.

A fotó illusztráció.

A háromgyerekes édesanya, Elayne Stanley ellen fordultak saját kutyái, miután heves vitába keveredett várandós lányával. A kutyák, Dj és Billy körülbelül három évvel korábban kerültek az asszonyhoz. Elayne lánya, Louise Smith elmondása szerint korábban sosem mutatták agresszió jeleit az ebek. “Anyukám elégedett volt a két amerikai bulldogjával, állandóan körülötte voltak” – mondta Louise. Miután összekaptak, Elayne távozni akart, de DJ elkapta a bokáját és nem engedte el. Lánya megpróbált segíteni rajta, de akkor a másik kutya, Billy is megpróbált rátámadni az anyjára. “Nagyon nagy kutyák voltak, semmiképpen nem sikerült két kutyát levenni róla” – tette hozzá Louise, aki megpróbálta bezárni a konyhába Billyt.

A szomszédok hallották, hogy Louise segítségért kiáltozik. Mivel a házba nem tudtak bejutni, csak a kutyák morgolódását és kaparászását hallották, így mindenféle tárgyat dobáltak az ajtóhoz és az ablakon dörömböltek, hogy a kutyák figyelmét eltereljék. Végül sikerült beavatkozniuk a brutális kutyatámadásba a szomszédoknak, téglákkal dobálták meg a vérszemet kapott bulldogokat. A mentők a helyszínen már semmit nem tehettek a háromgyermekes édesanyáért, a helyszínen halottnak nyilvánították. A szakértők szerint a váratlan támadást az válthatta ki, hogy az ebek megérezték Louise várandósságát, és ezért megpróbálták megvédeni. Az eset után kiderült, a kutyák korábbi gazdája egy bizonyos Paul Leigh volt, akit elítéltek elvadult kutyái miatt. A nőnek fogalma sem volt arról, hogy DJ és Billy szétszaggattak egy kutyát, és a gazdáját is megharapták – adta hírül a Metropol.