KezdőlapCímlapHolnap elrajtol minden idők leghosszabb Forma-1-es idénye

Holnap elrajtol minden idők leghosszabb Forma-1-es idénye

A pénteki szabadedzésekkel gyakorlatilag elindul a 2021-es Forma-1-es idény. Nagy kérdés, hogy Lewis Hamilton megszerzi-e nyolcadik világbajnoki címét, amivel minden idők legsikeresebb pilótája lehet. A Red Bull letaszíthatja-e a trónról a Mercedest?

A tavalyi idényben 17 versenyt rendeztek, ezt tolták meg hat újabb futammal idén. Eredetileg Melbourne lett volna az első helyszín, de a koronavírus miatt végül Bahrainben kezdődik az idény a hétvégén.

Rekordhosszúságú lesz tehát az idény, amely majd július 30. és augusztus 1. között látogat el Magyarországra. A Hungaroring vezetősége által a héten kezdeményezett döntés alapján már nézők előtt. Nem tudni, a járvány milyen szinten befolyásolja majd, de könnyen elképzelhető, hogy idén sok helyszínen zárt kapuk lesznek.

Új helyszín lesz a hollandiai Zandvoort, illetve Szaúd-Arábia is. Az utolsó futamot december közepén, Abu-Dzabiban rendezik. Nem csak a pandémia miatt, de vége az őrült költekezésnek a Forma-1-ben is. Minden csapat évi költségvetését 145 millió dollárban maximalizálták. Igaz ebbe nem számítanak bele a sofőrök, néhány tisztségviselő, vagy marketing szakemberek fizetése.

A vírus okozta káosz miatt a nagyobb technikai fejlesztések elmaradtak, gyakorlatilag a tavalyi autók kerültek új köntösbe, az új autókat majd 2022-ben mutatják be. Egy jelentősebb változás történt, a padlólemezre vonatkozó szabályokon módosítottak, ezzel is csökkentve az autók aerodinamikai leszorítóerejét.

A Mercedes műszaki igazgatója, James Allison erre úgy reagált, hogy ez egyfajta szabályozási rongálás. Nem is mentek jól a tesztek a világbajnok istálló számára, sok munkájuk van még ezzel. Változás még, hogy 60 perces lesz minden szabadedzés, illetve kísérleti jelleggel három helyszínen a szombati időmérők helyett sprintversenyeket rendeznek majd, amely a vasárnapi futam rajthelyeiről fog dönteni.

Nagy kérdés, hogy meg tudja-e állítani bárki is Lewis Hamiltont, aki hét világbajnoki címével már utolérte Michael Schumachert, de futamgyőzelmeivel, és pódiumokkal már le is hagyta az egykori világsztárt, akinek a fia, a Forma-2-ből érkezve élete első futamát futja az elitben a hétvégén.

Talán Lewis egyetlen kihívója, a csapattárs Valtteri Bottas lehet, aki az elmúlt két idényben is Hamilton mögött második lett a a világbajnoki pontversenyben.

A Red Bull idén fut ki utoljára Honda motorral, a japán cég kiszáll a Forma-1-ből, és mindenki azt szeretné a csapat háza táján, hogy az RB16B világbajnoki címmel búcsúzzon a vb-től. Tavaly Max Verstappen a harmadik, Sergio Pérez a negyedik lett a pontversenyben. A Red Bullosoknak idén kijöhet a lépés.

Pilóták a 2021-es szezont már új istállónál kezdik:

  • Fernando Alonso (Alpine) – 2018 után tér vissza
  • Sebastian Vettel (Aston Martin) – tavaly a Scuderiában szerepelt, nem hosszabbítottak vele
  • Daniel Ricciardo (McLaren) – tavaly a Renault DP Worldnél szerepelt.
  • Sergio Pérez (Red Bull) – tavaly a Racing Pointnál szerepelt.
  • Juki Cunoda (AlphaTauri) – abszolút újonc, tavaly az F2-ben lett harmadik a pontversenyben.
  • Carlos Sainz Jr. (Scuderia Ferrari) – tavaly a McLarennél szerepelt.
  • Nyikita Mazepin (Haas) – abszolút újonc, tavaly az F2-ben lett ötödik a pontversenyben.
  • Mick Schumacher (Haas) – abszolút újonc, tavaly az F2-ben lett első a pontversenyben.

Egy névváltozás is történt, a BTW Racing Point idén Aston Martin néven szerepel.

Indirekt/Blikk