KezdőlapCímlapHódi Pamela segít: vérplazmájával gyógyíthatnak más koronavírusos embereket

Hódi Pamela segít: vérplazmájával gyógyíthatnak más koronavírusos embereket

Hódi Pamela koronavírusos betegeknek segít: vérplazmát adományoz, hogy attól gyógyuljanak.

Hódi Pamela szeptember elején kapta el a koronavírust, s mos elhatározta, segít azoknak, akik szintén elkapták a COVID-19 vírust.

Habár Pamelának nem voltak fájdalommal járó tünetei, ám az ízlelését és szaglását teljesen elveszítette, ráadásul igencsak kemény kihívást okozott számára a karantén. Most úgy döntött segít, és – koronavírus-fertőzésen átesettként – vérplazmát adományoz. Ezzel akár 2-3, súlyos állapotban lévő vírusfertőzöttnek is segíthet, ugyanis az ő szervezetében már termelődött ellenanyag.

Az egyik barátnőm édesanyja ápolónő, tőle hallottam arról, hogy a koronavíruson átesett páciensek vérplazma-adományozással segíthetnek a többiek gyógyulásában. Utánaolvastam ennek az eljárásnak, és gondolkodtam azon, hogy szívesen segítenék– nyilatkozta Pamela.