KezdőlapCímlapHihetetlen, milyen mellékhatásról számoltak be az amerikai koronavírus elleni vakcina önkéntes tesztelői

Hihetetlen, milyen mellékhatásról számoltak be az amerikai koronavírus elleni vakcina önkéntes tesztelői

A harmadik, utolsó fázisban van a a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös fejlesztésű Covid-19 vakcinája, már önkénteseken tesztelik a szert. Ők azonban meglepő számban számoltak be egy egészen sajátos mellékhatásról.

Ahogyan arról korábban már mi is írtunk, az óriás gyógyszergyártó cég, a Pfizer a német BioNTech-kel együtt csodavakcinát kezdett forgalmazni, amely állításuk szerint az oltottak 90 százalékánál képes megakadályozni a Covid-fertőzést.

A vakcinát eddig hat különböző országból több mint 43 500 ember próbálta ki, akik nagy számban arról számoltak be, hogy hasonlóak a mellékhatások, mint influenza után: izomfájdalom, fáradtság, étvágytalanság, láz. Meglepően sokan mondták viszont, hogy épp olyan érzésük volt a védőoltás beadása után 24 órával, mint amikor borzalmas másnapossága van az embernek.

Ki hitte volna, hogy ilyen tünet is lehet? Akárhogy is, azt egyelőre nem tudni, a vakcina meddig véd, és milyen időközönként kell újabb oltást kapni.

Indirekt/nuus.hu