KezdőlapBűnügyHierarchiaharcba csöppent Galambos Lajos a börtönben

Hierarchiaharcba csöppent Galambos Lajos a börtönben

Köztudottan intelligens ember a mulatós sztár, aki kiválóan kommunikál.

Már három hete bevonult Galambos Lajos, a baracskai börtönbe, a Star magazinnak a zenész jogi képviselője elmondta, hogy hogyan telnek a mindennapjai a „rácsok mögött”. Dr. Csontos Zsolt elmondta, hogy Lajcsinak alkalmazkodnia kell minden új helyzethez, de mivel „köztudottan intelligens emberről beszélünk, aki kiválóan kommunikál”, így szerinte biztos, hogy képes lesz idomulni, és mindenkivel megtalálja majd a közös hangot a közeljövőben.

A jogi képviselő elmondta, hogy a börtön dolgozói ugyanúgy bánnak a zenésszel, emberségesen és tisztességesen, mint bárki mással. Egyedül kell megtalálnia, kiharcolnia a helyét a börtönhierarchiában – mondta Dr. Csontos Zsolt.

Ripost a Star magazin alapján megírta azt is, hogyan telik Lajcsinak egy átlagos napja a börtönben. Hajnali fél ötkor van ébresztője, este nyolckor pedig takarodó (ami egyelőre nem megszokott Lajcsi számára, hiszen a legtöbben alapvetően nem ilyen kötött időrendszerben éljük az életünket, tette hozzá.)

Fontos még, hogy Lajcsi vásárolhat is, a börtön kisboltjában havonta kétszer vehet magának dolgokat, azt a pénzt használhatja, amit a bv-számlájára kerül, amit a benti munkavégzés után kap, bár dolgozni egyelőre nem tud, mivel nincs olyan egészségügyi állapotban.