Kanada után Finnország is szintet lépett, miután a helyi korcsolyaszövetség megváltoztatta a szabályokat, így azonos neműek is indulhatnak párosban és jégtáncban a műkorcsolya-versenyeken. Októberben meg is történt a nagy debütálás, egy brit jégtáncos, Millie Colling és partnere, Emma Aalto részt vettek a finn országos bajnokság selejtezőjében.
A kanadai szövetség már 2022-ben megváltoztatta a szabályait, így a páros számokban már nem „női” és „férfi”, hanem A és B korcsolyázók indulhattak, így a finn szövetségnek már volt mire hivatkozni, amikor meghozták döntésüket. a két sportoló, A és B, már régóta barátok voltak és egyikük férfi (ha van még ilyen) partnere lesérült, így kérelmet adtak be a finn szövetséghez, hogy együtt versenyezhessenek – számolt be a 24.hu.
„Azt mondták, hogy a műkorcsolyának tükröznie kellene a társadalom változásait” – nyilatkozta edzőjük, Neil Brown.
„Amikor a lányok először megkerestek, azt mondták, hogy el akarnak szakadni attól a koncepciótól, hogy egy férfi vezet, és egy nő követi. Megértettem, de elmagyaráztam nekik, hogy a táncban van egy bizonyos mozgásmechanika, és mindig van valaki, aki vezet, és valaki, akit vezetnek. És ezeket a szerepeket világosan meg kell határozni, különben nem tudják helyesen végrehajtani az elemeket” – mesélte.
A és B párosa október második hétvégéjén vívta első közös versenyét a finn nemzeti bajnokság selejtezőjén., ahol végül öt páros közül a harmadik helyen végeztek.
„Nagyon hálásak vagyunk minden támogatásért, amit a többi versenyzőtől és a közönségtől kaptunk” – osztották meg Instagram-oldalukon.



















