KezdőlapBűnügyHázkutatást tartottak Dollynál

Házkutatást tartottak Dollynál

A 75 éves énekesnő azt állítja, fogalma sem volt, mit művel a menedzsere.

Sajtóértesülések szerint házkutatást tartottak Dollynál . A gyanú szerint a 75 éves népszerű énekesnő menedzsere miatt került bajba, aki egyben a Dolly Roll néven bejegyzett gyöngyösi kenel tulajdonosa is. Állatvédők és rendőrök lepték el a telepet, és a beszámolók szerint egy horrorfilmbe is beillettek volna azok az állapotok, amiket ott tapasztaltak.

Bors a gyongyosma.hu értesüléseire hivatkozva arról ír, hogy egy fotó tanúsága szerint Dolly is megjelent legalább egyszer a szaporítótelepen, ahonnan végül kilenc állatot vett magához. A hatóságok és az állatvédők felszámolták a szaporítótelepet, ahonnan 50, a saját ürülékükben élő állatot mentettek meg.

Az érintett kollégával pár éve vagyok munkakapcsolatban. Tudtam arról, hogy állatokkal, elmondása szerint állatvédelemmel foglalkozik, de fogalmam sem volt a körülményekről, arról, hogy ezt ilyen módon teszi. Mint állatszerető és állatvédő ember, magam is elhatárolódok ettől, sőt a magam módján és lehetőségeihez képest igyekszem segíteni.

Ezúton felkérem a zenésztársadalmat, zenész kollégákat, hogy akinek lehetősége van rá, fogadjon be, akár ideiglenesen is egy – egy kutyát, megkönnyítve helyzetüket és segítve nekik. Természetesen megteszem a szükséges lépéseket és a volt munkatárssal kapcsolatunk ezek után nem folytatódhat” – írta az énekesnő