KezdőlapBűnügyHatalmas droggyárat számoltak fel Kecskeméten – fotók

Hatalmas droggyárat számoltak fel Kecskeméten – fotók

Az ország talán legkomolyabb droggyárát számolták fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai. A zsaruk még áprilisában foglalták le a 250 millió forint értékű kábítószert, most a gyár is meglett Kecskeméten, ahol a bűnbanda a marihuánát termesztette.

Fotók: police.hu

Fantasztikus kábítószerfogásról számolt be a police.hu, ugyanis a nyomozók többhavi munka után lecsaptak Kecskeméten egy 300 millió forint értekben kialakított droggyárra. Ennek előzményeként még április 15-én, összehangolt rendőri akcióval 80 kilogramm zöld, kábítószergyanús növényi származékot (marihuána) és csaknem 3,3 kilogramm fehér, kábítószergyanús port (amfetamin és kokain) foglaltak le, amelynek a feketepiaci értéke 250 millió forint.

Most meglett a droggyár is, melyet a nyomozás adatai szerint Vig Sándor és fia, Vig Roland budapesti lakosok alakították ki és működtették társaikkal. Az apa-fia páros tagjai jelenleg szökésben vannak, ellenük elfogatóparancsot adtak ki. Azonnal látszott, hogy a bűnözők nem sajnálták a pénzt a beruházásból, high-tech körülmények között termesztették a kábítószert.

A kétemeletes, könnyűszerkezetes csarnokban professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszerrel távvezérelhető, több ezer tő növény termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki. A beltéri, precíziós termesztéshez szükséges öntöző, világító és szellőztető berendezéseket távvezérléssel működtették, a növények fejlődését kiváló minőségű talajkeverékkel és tápoldatokkal segítették.

A nagymértékű villamosenergia-fogyasztás leplezése érdekében a gépek, berendezések működtetéséhez saját áramellátó rendszer alakítottak ki, több tíz millió forint értékben generátorokot állítottak üzembe. Az ingatlant átláthatatlan kerítéssel vették körbe, és az ott tevékenykedő emberek huzamosabb tartózkodására szolgáló épületrészt is kialakítottak. Az üzem távfelügyeletére csúcsminőségű kamerákat szereltek fel, ezek segítségével tudták figyelemmel kísérni a telephelyen folyó munkát. Mint most kiderült, ez is kevés volt, mert a zsaruk rábukkantak a drogtanyára.

Indirekt/10perc.hu