Újra Dáridózna a tévében a sramlizene legjelentősebb hazai nagykövete.
Első útja a szülei és nagyszülei sírjához vezetett Galambos Lajosnak, miután húsvéthétfőn lejárt a reintegrációs őrizete, és elhagyhatta saját otthonát a házi őrizetből – erről a Story magazinnak mesélt. A Lagzi Lajcsi művésznéven a kilencvenes évek végén hatalmas népszerűségre szert tett sramlikirály elmondta, hogy már fellépéseket is vállalhat. Ennek ellenére távolabbi tervei között egyelőre csak az unokázás szerepel, de a közelebbiek között egy igen komoly terv is szerepel. Mint mondta, szeretne újra tévéműsort csinálni.
Szeretnék egy televíziós műsort is készíteni Dáridó újra címmel, ahova olyan zenészeket hívnék meg, akiket a »hőskorban« ismert meg az ország. Persze nem mindenkit, pedig tény, ahogy közeledett a visszatérésem, egyre inkább megnőtt az érdeklődő, barátkozó telefonok száma. Ez nagyon álszent dolog, hiszen akik több éve nem kerestek, azok most se tegyék. Nincs haverfelvétel! Sokan másztak fel a hátamon, akik a viharban magamra hagytak! Fokozottan figyeltem a velem kapcsolatos történéseket és híradásokat. Mindent komolyan vettem, a legapróbb jókívánságokat és a néma hallgatást is… – mondta a trombitás némileg sértetten. Lagzi Lajcsi annak idején a Dáridó főszerkesztője és producere is volt, majd a műsor 2002-ben szűnt meg.