Forgács Gábornál március végén diagnosztizáltak prosztatarákot, múlt héten engedték ki a kórházból.
– Heteken keresztül intenzíven voltam, gépek tartottak életben, és három napig feküdtem kómában. Rosszul reagáltam az altatásra, összeomlott a keringésem – mesélte a Borsnak a színművész. Sosem fogom elfelejteni, amikor elém állt az orvos, és közölte: művész úr drága, kérem, vegye tudomásul, hogy maga halálos beteg. De ígérem, megpróbáljuk megmenteni – ez a mondat sok mindenre ráébresztett, például, hogy mennyi ember vár vissza, és küzd, imádkozik értem, így én sem tehettem mást, mint felébredni a kómából, ami életem egyik legszebb pillanata volt.
– Az ágyam mellett ült egy nővérke, belőlem mindenütt csövek lógtak ki, és lélegeztetőgépre voltam kapcsolva. Amikor magamhoz tértem, mindenáron le akartam venni magamról a lélegeztetô- maszkot, de a kis hölgy odasietett az ágyamhoz, fölém hajolt, és rám rivallt, hogy ne merészeljem. A hangjától és a gyönyörű arcától egyből magamhoz tértem és beindult az agyműködésem. Mélyen belenéztem a haragtól villogó tekintetébe, és három nap után végre megszólaltam: de szép szemei vannak! A nővérke csak nevetett, megsimította az arcomat, én pedig nem piszkáltam tovább a maszkot.”
