KezdőlapBelföldHalálos rallyfutam! Egy szemtanú vallomása: “A kezeink között kettő úr elment, nagyon...

Halálos rallyfutam! Egy szemtanú vallomása: “A kezeink között kettő úr elment, nagyon nehezen fogjuk ezt feldolgozni”

Egy szemtanú nyilatkozott megtörten a hétvégi Esztergom-Nyerges Rally után, miközben büntetőeljárást indított a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság a négy halálos áldozattal járó tegnapi 11. Esztergom-Nyerges Rally versenyen történt tragédia ügyében.

Ahogy arról korábban a propeller.hu is beszámolt, négyen meghaltak vasárnap az Esztergom-Nyerges Rallyn, miután az egyik autó megcsúszott, majd a nézők közé csapódott. Röviddel a tragikus baleset után mentőautók és mentőhelikopterek jelentek meg a helyszínen.

Három férfi és egy nő veszítette el az életét a tragikus balesetben, míg egy gyermeket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, míg egy felnőttet súlyos sérülésekkel, hat másikat – köztük egy gyermeket – könnyebb sérülések miatt vettek át ápolásra.

Egy szemtanú így nyilatkozott az M1-nek: “Sajnos a kezeink között kettő úr elment, és nagyon nehéz volt megbirkózni az eseményekkel. Főleg azzal, hogy az egyik családtag folyamatosan könyörgött nekünk, hogy hozzuk vissza”.

“Azt gondolom, hogy nagyon nehezen fogjuk ezt mi is feldolgozni, és tényleg azt kívánom a családtagoknak, hogy próbáljanak megnyugodni… ebben… nem tudok mit mondani. Nagyon nehéz volt a helyszínen” – tette hozzá Péter.

Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, s eddig még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként.

A rendőrség azt közölte, hogy a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, s az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

Indirekt/Propeller