KezdőlapCímlapHajdú Péter nem tétovázik, fontos lépésre szánta el magát

Hajdú Péter nem tétovázik, fontos lépésre szánta el magát

Saját bevallása szerint és persze a rengeteg, róla készült fénykép tanúsága szerint is régóta küzd a súlyával.

A Frizbi TV soron következő műsorában Péter elárulta hol tart jelenleg a személyes harcában.

„Harmincéves korom óta az életem egy nagy, vagyis inkább több kisebb fogyókúra. Azt „játszom”, hogy amikor már nem jönnek rám a ruháim és elérek egy kritikus tömeget, kiakadok és elhatározom magam. Eddig mindössze egyszer sikerült tizenöt kilótól megszabadulnom, de végül nem sikerült tartanom a súlyomat.

Most éppen második hete diétázom keményen és eddig négy kilótól szabadultam meg. Ebben egyébként sokat segít, hogy a most pénteki Frizbi felvételén Dr. Tóth Tamás orvos-elhízásszakértővel beszélgettem, aki alaposan át is értékelt bennem minden gondolatot a fogyókúrával kapcsolatban, amit ma már inkább életmódváltásnak hívok, hiszen maga a szakember mondta ki, hogy a fogyókúra önmagában mit sem ér” – fejtette ki a műsorvezető.

„Dr. Tóth Tamás elárulta, hogy fogyásról nem akkor beszélhetünk, ha súlyt vesztünk, hanem akkor, ha egy évvel a kezdés után tartjuk az elért eredményt. Sajnos az eddigi mérlegem több időszakos fogyás, amit csak úgy tudtam elérni, hogy kikészültem. Elértem egy kívánt eredményt, majd tartottam egy bűnöző napot, amit még egy és még egy követett. Végül pedig kezdhettem mindent elölről.

Na, ennek a tizenkilenc éves háborúnak vetek most véget! A siker kulcsa az „egyszerű” tudomány. Rendbe kell tennem az úgynevezett mikrobiomomat, amit a megfelelő zöldség-, hús-, és gabonaarány bevitelével érhetek el. Ugyanakkor figyelnem kell a megfelelő testmozgásra és a kielégítő alvásra is. Ez a „szentháromság” az egyetlen járható út a siker felé. Negyven felett már nem babra megy a játék” – tette hozzá műsorvezető.

Indirekt/borsonline.hu