2020.11.27
Virgil
Kezdőlap Címlap Hajdú Péter: "két éven belül jöhet a baba is"

Hajdú Péter: “két éven belül jöhet a baba is”

A médiasztár a Life TV nagysikerű, Öösszezárva Hajdú Péterrel című műsorában Cicciolina kérdésére elárulta: szerelmétől Esztertől szeretne kisbabát.

Pénteken este lesz látható a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsora, amiben az újabb vendég – Cicciolina – egyenesen Olaszországból érkezett. Nemcsak a műsorvezető kérdezett, hanem ő is.

– Nyíltan eddig erről valóban nem beszéltem, de ahogy ígértem, ha kérdeznek, én válaszolok a műsorban, és így is tettem – kezdte a Borsnak Hajdú Péter. A kérdésre, hogy mégis mikorra tervezik a babát menyasszonyával, Eszterrel, akinek egy hónapja kérte meg a kezét, így felelt: – Édesapám 47 éves volt, amikor születtem, úgyhogy én is ezt a célt tűztem ki magam elé, hogy két éven belül szeretnék egy közös gyereket Eszterrel. Jó lenne, ha a gyermekünk házasságba születne, és nyilván ez a terv, de akkor sincs semmi, ha előbb érkezik. Eszterrel mind az esküvőt, mind a babát kétéves keretbe tettük, a sorrend viszont másodlagos.

– Noncsinak és Dávidkának ugye, már van az édesanyjuk révén kistestvérük, és látom rajtuk, hogy ahogy őt, egy újabb kistestvért is teljes természetességgel és a legnagyobb szeretettel fogadják majd. A válásom ellenére is hiszek a házasságban. Egyszer már úgy éreztem és meg is fogadtam, hogy örökkön-örökké, de az élet máshogy alakította a dolgokat. Ezt előre sosem tudhatjuk… De egy biztos: most újra azt érzem, megtaláltam az igazit. Eszterrel szeretném leélni az életem. Bízom benne, hogy ez most így is fog alakulni – jelentette ki Hajdú Péter.