KezdőlapCímlapGólyahír: harmadik babáját várja Kollányi Zsuzsi

Gólyahír: harmadik babáját várja Kollányi Zsuzsi

Az ikrek után ezúttal „félgőzzel” készül az anyaszerepre az énekesnő, hiszen „mindössze” egy babát hord a szíve alatt.

A közösségi oldalán jelentette be az örömhírt Zsuzsi, ahol azt is elárulta, hogy már a hatodik hónapban van. Hogy tudta ezt eddig titokban tartani? Így írt érzéseiről a pocakos fotója mellett: „Na szóval, belecsapok: bemutatom Nektek Bogdánt. Itt lakik bent már 6 hónapja, és szépen növekszik tovább. Tudom, nem ilyenkor illik ’bejelenteni’ egy kicsike érkezését, de az első három hónap titoktartás után jött a karantén, amikor azt éreztem, a sok elveszett állás és milliók aggodalma közepette ez maradhat egyelőre a mi dolgunk, hogy bővülünk. De most már jobb a hangulat hála Istennek, sok minden a régi kerékvágásban mehet, én is szívesen hordanék szűk, dögös kismama rucikat, és nagyon boldogok vagyunk a kisfiúnk miatt, így azt gondoltam, ideje megosztanom Veletek. Küldjetek sok szeretetet, energiát nekünk, és jó egészséget. Mindenkinek nagyon szép napot kívánunk.”