KezdőlapCímlapGáspár Kata kis dolgoknak is nagyon örül

Gáspár Kata kis dolgoknak is nagyon örül

Úgy gondolja, elérkezett egy olyan életkorba, hogy tudja, mi után mi történhet, vagy ha hirtelen elvennék tőle az egyik feladatát, akkor sem esne kétségbe.

A népszerű színésznő bár szabadúszó, a Játékszínben már négy darabban is játszik. Emellett szinkronizál és forgat is, szerencsésnek tartja magát, hogy sok mindent csinálhat egyszerre.

„Nem érzem, hogy a levegőben lógnék. Talán el is érkeztem egy olyan életkorba, hogy tudom, mi után mi történhet, vagy ha hirtelen elvennék tőlem az egyik feladatomat, akkor sem esnék kétségbe” – szemlézte a szinhaz.online Gáspár Kata Glamournak adott interjúját.

„Van az az állapot, amikor az ember még kezdő színész, és megijed, ha nem kapott meg egy szerepet, vagy mégsem úgy alakult, ahogyan eltervezte. Én ezen már túl vagyok. Megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni a munkáimból, de ha valamilyen okból kifolyólag az egyikre azt mondanák, hogy ezt a csapot most elzárjuk, akkor is mennék tovább. Nagyjából megtapasztaltam már, milyen ez a szakma, hogy mennyi szépsége és nehézsége van” – fogalmazott a színésznő.