KezdőlapCímlapFrancia választások: pofára esett a kormányfőségre vágyó Marine Le Pen

Francia választások: pofára esett a kormányfőségre vágyó Marine Le Pen

Az első eredmények alapján a baloldali szövetség végzett az élen a második fordulóban, míg a szélsőjobbot Emmanuel Macron pártszövetsége is megelőzte.

A radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen vasárnap a franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában. Emmanuel Macron francia elnök Együtt nevű pártszövetsége feljött a második helyre, míg a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult.

A mandátumbecslések szerint egyik erő sem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 helyet. ami egyértelműen azt jelenti, koalíciós kormányzás lesz Franciaországban, amire emberemlékezet óta nem volt példa. Az Új Népfront 172 és 215 közötti helyet ért el négy közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint. Az elnöki tábor – amely eddig 245 képviselővel a relatív többséget biztosította a parlament alsóházában – 150 és 180 közötti mandátummal fog rendelkezni, míg Marine Le Pen pártjának az eddigi 89 után 115 és 155 közötti képviselője lesz.