2020.06.07
Róbert
Kezdőlap Címlap Ferenc pápával találkozhat Szikora Róbert

Ferenc pápával találkozhat Szikora Róbert

A pápa is Budapestre látogat arra az egyházi eseményre, aminek arca az R-GO frontembere lesz.

Idén szeptemberben Magyarország rendezi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ennek a rendezvények az egyik arca lesz a csikidám meghonosítója. Nemrég felröppent a hír: már szervezik, hogy Ferenc pápa is ellátogasson a budapesti a konferenciára. Érthető, hogy a gyerekkora óta vallásos énekes azonnal igent mondott, amikor a rendezvény sajtófőnöke megkereste.

Szikora Róbert énekes

 – „Váratlanul hívott fel, pont a születésnapomon. Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről. Találkoztunk, elmondta, hogy én lennék a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehetek, mint hitvalló, tanúságtevő.” – mesélte Robi Borsnak a rá váró feladatról.