KezdőlapCímlapFélelmetes: beléptek az emberek álmába négy ország tudósai

Félelmetes: beléptek az emberek álmába négy ország tudósai

A Nagy Testvér nagyon figyel, már az álmainkat is képes kontrollálni. Német, amerikai, francia és holland kutatók elérték, hogy alvó alanyaikkal álmukban beszélgessenek.

Egyedül az vigasztaló, hogy a vizsgálati alanyok tudták, hogy álmodnak, hogy amit átélnek, nem a valóságban történik velük, mert az úgynevezett tudatos álom állapotában voltak. Arra viszont kevesen emlékeztek, hogy mi történt velük. A négy országban, kissé eltérő körülmények között végzett kísérletek során az alanyok kérdéseket és matematikai feladványokat kaptak, amikre előre megbeszélt jelekkel kellett válaszolniuk. És megtették, legalábbis az esetek 60 százalékában. Arra egyébként már 1987-ben képes volt egy bizonyos Paul Tholey, hogy utasításokat adjon alvó embereknek, akik végre is hajtották azokat. Most az a forradalmi eredmény, hogy elérték, a kísérleti alanyok válaszoljanak a kérdésekre.

Rakéta/Indirekt