KezdőlapCímlapF1: A Red Bull alázza a teljes mezőnyt

F1: A Red Bull alázza a teljes mezőnyt

Az energiaitalosok idén mind az öt futamot megnyerték, ebből négyszer kettős győzelmet arattak és toronymagasan vezetik mindkét világbajnokságot.

Ahogy a 2023-as F1-es világbajnokság eddigi négy versenyét, úgy a Miami Nagydíjat is természetesen a Red Bull nyerte, ráadásul öt sikeréből ez már a negyedik kettős győzelem volt. A csapat még sosem indított így egy évet.

„Öt versenyből öt győzelem, plusz egy a sprinten, négy egy-kettes siker. Sosem kezdődött még így szezonunk. Néha elcsodálkozom, hol vannak a többiek? Mi egy olyan lépést tettünk meg a tél folyamán, amit normálisnak gondoltunk. A kérdés az volt, mennyit fejlődött a Ferrari és a Mercedes” – nyilatkozta a Sky Sports stábjának Christian Horner csapatfőnök.

És milyen igaza van Hornernek! A konstruktőri fronton a Red Bullnak már most duplaannyi pontja van, mint a második Aston Martinnak, 224 egység 102 ellenében. Idén már harmadszor fordul elő, hogy a mezőnyben megbújva, vagy annak a végéről olyan menetelést mutat be Max Verstappen és Sergio Pérez – előbbi a szaúdi futamon a 14. rajthelyről 2., míg Miamiban a kilencedikről első lett, utóbbi Melbourne-ben az utolsóról lett 5. –, hogy az már-már megalázó a többiekkel szemben.