KezdőlapCímlapEzért nem állt szóba Vitray Tamással a nagy nevettető Hofi Géza

Ezért nem állt szóba Vitray Tamással a nagy nevettető Hofi Géza

Vitray Tamás és Hofi Géza jó barátok voltak, amíg a tévés egy interjút nem csinált a nagy nevettetővel. Hofi onnantól soha többé nem állt szóba vele.

Hofi a riport után gyakran csípős megjegyzéseket tett a kabaréjában Vitrayra. A legendás tévériporter erről is mesélt Radnai Péter: Az első influenszerek című beszélgetős műsorában, amely a Spektrum Magyarország YouTube-csatornáján látható.

Bementem a Vitray utcájába, de senki nem mondta nekem, hogy az zsákutca” – hangzott az ismert mondat Hofi egyik kabaréjában, amellyel az MTV 1973-as Ötszemközt című műsorra utalt, amelyben a riporter vendége volt. – Jó barátok voltunk Gézával, csináltunk műsorokat együtt, többek között a Nem csak a Balaton van a világont és a szilveszteri adásokban is voltunk együtt. Minden Hofi-premieren voltam, imádtam a humorát. Természetes, hogy felkértem az Ötszemközt című műsorba – emlékezett Vitray.

– Beszélni akart velem előtte, ezért találkoztunk az újságíróklubban. Azt mondta, attól fél, hogy tőle poénokat várnak az emberek, mert ez a foglalkozása. Ha az életéről beszél, csalódni fognak a nézők. Nem tudtam megígérni neki, hogy viccelődjön végig, mert az ő élete tényleg nem volt vicces, nehéz utat járt be addig, amíg ő lett a Hofi. Megegyeztünk abban, hogy a műsor elején elmondom a nézőknek: ezúttal ne várják a tréfát.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Az emlékezetes műsor adásba került, ám utána a két jóbarát viszonya nagyon megromlott, noha Vitray szerint ez nem csak rajtuk múlott. – Volt két gazdája Hofi Gézának, az egyik a Mikroszkóp Színpadon Komlós János, a másik a televízióban a jóbarátom, Horváth Ádám. Vele egyébként utólag megtárgyaltuk mindezt, Komlóssal nem. Mindkettő megsértődött rám, amiért nem beszéltem velük és kértem kvázi engedélyt, járuljanak hozzá, hogy a Géza egy komoly életinterjúban részt vegyen. Azt mondták, nagyon sok kárt okozott ez a műsor Hofinak – idézter a műsorban elhangzottakat a Blikk.