A Srácok, oh srácok volt az 1970-es évek egyik legerősebb magyar női vágydala.
„Srácok, óh srácok, nem tudom, hogy merre jártok!/Srácok, óh srácok, furcsa, hogy mindig csak álltok/Srácok, óh srácok, ha sejteném, hogy mit csináltok/Srácok, óh srácok, a lányok úgy várnak rátok” – hangzik Zalatnay Sarolta egyik legkétértelműbb szövegvilágú, ezért pedig legforróbb hangulatú, kissé „mosdatlan” dalának első verséje. Rögvest a „Csókolni kéne, reggel és este, mindent feledve szívünkben/Érezni kéne, a jót, a szépet, mindent feledve szívünkben” refrén előtt.
A Srácok, oh srácok című dal 1973-ban jelent meg az énekesnő negyedik, Hadd mondjam el című stúdiólemezén, és persze a „mindig csak álltok” nem kevés szexuális áthallást tartalmaz, de maga a szöveg leginkább egy női vágydal szövege, a szenvedély és érzelmek igényéről, a passzív férfiaknak szóló ultimátum – írja az Origo.
A Frenreisz Károly által írt dal az 1970-es évek elejének valóságában született, amikor a nők egyre bátrabban vállalták az érzelmeiket, a vágyaikat, de a férfiak sokszor még mindig visszafogottabbak, passzívabbak voltak az udvarlásban, vagy csak nem tudták, hogyan reagáljanak a változó elvárásokra. Ez a dal ezt az ellentmondást fogalmazza meg – egyszerű, de nagyon kifejező nyelven.
A dal ugyanis kissé „mosdatlan” hangvételű és hangszerelésű rock zene: erős basszus és gitár riffekkel, Hammond orgonával (és Fender zongorával), ütemes dobokkal – és persze Zalatnay Sarolta kirobbanó énekével, szinte számon kérő előadásmódjával, egy olyan nő bőrébe bújva, aki nem vágyakozik csupán, hanem pontosan tudja, mit akar.
