KezdőlapCímlapEz meglepetés: Digó simán kiesett Bálinttal szemben a ValóVilág 10 első párbaján

Ez meglepetés: Digó simán kiesett Bálinttal szemben a ValóVilág 10 első párbaján

Bár még csak alig, hogy elindult a ValóVilág 10. szériája a show már a második játékostól búcsúzott el, a második kieső pedig nem más, mint: VV Digó.

– Látom, hogy beszélsz, de olyan, mintha csak a szél lengetné a szádat! – mondta Digó Bálintnak, ilyen és ehhez hasonló beszólások záporoztak a párbajon.

De nem igazán jött be ez a duma, mivel Bálint végül 68 százalékkal térhet vissza a villába, tehát elsöprő győzelmet aratott.

Digó azt mondta nagyon meglepődött, nem számított rá, hogy ilyen kevesen fognak szavazni rá.

– Erre nem számította, de vissza fogom nézni, hogy ennek mi lehetett az oka – mondta Puskás Petinek, közvetlenül a kiesése után.

Indirekt/Blikk