A Dacia megint megcsinálta a show-t – legalábbis első ránézésre. A Bigster nagy, robusztus, feltűnő, hibrid, és roppant pofás. A nagy, hétszemélyes szabadidő-autóval a márka azt üzeni: kinőttük a kispályát, most már mi is felnőttek vagyunk.
A Bigster tényleg nagy. Nagyobb, mint egy Duster, sőt, talán még az elvárásainknál is nagyobb. Az ember elsőre ránéz, és elismerően biccent: masszív kiállás, jól eltalált arányok, sarkos, menő dizájn, ami végre nem próbál olcsón sportosnak látszani. Helyette büszkén vállalja, hogy ő inkább praktikus – de modern. A több mint 4,6 méteres hossz, a robusztus, szögletes formaterv és az SUV-osan emelt hasmagasság nagyon jó összhatást kel, határozott fellépést ad az autónak.

A design egy ez egyben ugyanaz, mint a Dusteré, de ez nem baj. Miután a Renault-hoz került a román népautót kezdetben csak „olcsó, de elmegy” kategóriába soroltuk, mára azonban megkerülhetetlen szereplője lett az európai autópiacnak, és a magyarnak is. Főleg azok számára jó alternatíva, akik nem szeretnének egy kisebb lakás áráért autót venni. Nehéz vitába szállni azokkal, akik azt állítják, hogy a Bigster formája telitalálat.

De aztán beülünk, elfordítjuk a gyújtáskulcsot (vagy megnyomjuk a startgombot), és rájövünk: ez az autó még mindig a régi Dacia – csak szebb köntösben. A dizájnnal belül sincs baj, csinos a műszerfal, minden jól kézre esik, kétzónás klíma, digitális műszeregység, korrekt infotainment rendszer és vezetéstámogatók (sávelhagyás-jelző, tolatókamera, tempomat) is vannak, csak az a sok olcsó, kemény műanyag ne lenne annyira szembetűnő. Persze mondhatnánk, ez a nagy családok megfizethető autója. Csak hát nem nálunk, mert mifelénk a szegény családok húsz éves autóval közlekednek, nem újakkal vagy újszerűekkel.

Ráadásul a Dacia Bigster már nem is annyira olcsó. Természetesen, ha egy hasonló méretű Skodához vagy Toyotához hasonlítjuk, akkor igen, ám több konkurense is van már ilyen áron. Az új Citroën C5 Aircross hibrid verziója például 11,69 millió forintról indul, ami százezerrel kevesebb, mint az általunk is kipróbált legolcsóbb Dacia Bigster 1.8 Hybrid 155. És akkor ott vannak még a kínaiak, mint a hasonló méretű Jaecoo 7 vagy a Chery Tiggo 7, amelyek ugyan nem hibridek, de hasonló áron kaphatók sokkal minőségibb, komfortosabb, kellemesebb utastérrel. Szóval, erős már a Dacia konkurenciája, és bár már nem annyira fapados, de az ára sem.

Azért visszatérve még a beltérre, nevéhez hűen igazán tágas a 7 személyes Bigster, akár egy kispályás futsalcsapat is befér, a hátsó sorban kényelmesen elüldögél a kétméteres kapus is. A csomagtér bővítés nélkül is 612 literes, lehajtott hátsó ülésekkel pedig bőven 1900 liter fölé ugrik, ami még a kategória fölött is jó érték.
Az 1,8-as benzin- és a két villanymotor kombinációja 155 lóerős, ami papíron jól hangzik, de a valóságban nem tűnt olyan erősnek. Pláné, ha telt ház, hét személy utazik a kabinban. A fokozatmentes „szerű” váltó hajlamos pánikba esni: a benzinmotor felbőg, mint egy dühös porszívó, a gyorsulás meg… nos, inkább lassulás-érzet, csak hangosabban. A hajtás finom hangolása helyett kapunk valamit, ami olyan, mintha egy régi segédmotoros biciklit próbálnál autópályára vinni.

Feltűnő, hogy a benzinmotor mennyire felpörög, amíg az automataváltó kapcsol egy fokozatot. Ilyenkor amúgy 10 liter fölött fogyaszt a gép. A 0–100 km/h 9,7 másodperc alatt megvan – de közben már kétszer megbántjuk, hogy egyáltalán beletapostunk. Összességében kijelenthetjük, a benzinmotor hangolás nagyon sprőd. Városban még jó a fogyasztása (5–5,5 liter körüli), ám amint kimerészkedünk a városból, a Bigster ugyanúgy issza a naftát, mint bármelyik nem-hibrid SUV. Autópályán simán 8-9 literre ugrik.
A Dacia Bigster 1.8 Hybrid 155 Journey rendkívül menő dizájnú, pofás, tágas, praktikus SUV, amely kiválóan teljesít városban, elővárosban és családi célokra. Az ár viszont már messze nem verhetetlen, sőt.
Indirekt/Kiss B. László