KezdőlapBelföldEurópa legnagyobb tűzijátéka lesz látható augusztus 20-án

Európa legnagyobb tűzijátéka lesz látható augusztus 20-án

A Szent István-naphoz kapcsolódóan a fővárosban a Duna mindkét partján, összesen 19 helyszínen várják rendezvények az ünneplőket.

Augusztus 20. talán a legkedvesebb ünnepünk, nemcsak azért, mert nemzeti identitásunk szempontjából meghatározó, hanem azért is, mert a nyári fesztiválszezonra esik. A programok ezúttal már augusztus 16-án megkezdődnek 19 helyszínen több száz programelemmel. A hivatalos állami rendezvények sora augusztus 20-án reggel az Országház előtt indul a nemzeti lobogó felvonásával és az ünnepélyes tisztavatással, ezt követően a Duna-partról tekinthető meg a légiparádé.

A Nyitott Parlament program keretében egész nap ingyenesen látogatható lesz az Országház, délután pedig a Szent István-bazilikánál kerül sor az ünnepi szentmisére és a Szent Jobb-körmenetre. 21 órakor kezdődik a nap fő attrakciója, Európa legnagyobb tűzijátéka.

A 30 perces műsor alatt 46 ezer pirotechnikai effektet lőnek fel a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hídról, 9 uszályról és 65 pontonról; idén is lesz továbbá fényfestés, lézerjáték és drónshow.