KezdőlapCímlapElnyelte a kukásautót az aszfalt Romániában – videó

Elnyelte a kukásautót az aszfalt Romániában – videó

Ilyet is ritkán látunk, mintha csak mocsár lenne, úgy szippantotta be a frissen felújított kavicsréteg a kukásautót a romániai Désen.

A szemétszállító sofőrje alig hogy leparkolt az út szélén, és pár percre otthagyta a kocsit, ám amikor visszatért, az autó jobb oldali kerekei szinte teljesen elsüllyedtek az útszéli kavicsrétegben. Az eset attól érdekes igazán, hogy mindez egy frissen átadott és felújított útszakaszon történt Kolozs megyében, Désen, a Bistritei utcában, ahol a köztisztasági vállalat alkalmazottai éppen a lakosság kukáit ürítették ki.

A felvételen is jól látható, hogy a többtonnás jármű jobb oldali felét percek alatt elnyelte az útburkolat, míg ezzel egy időben a bal oldali kerekek a levegőbe emelkedtek. A helyi sajtóinformációk szerint a környéken élők körében erős indulatokat váltottak ki a történtek, mert az út felújítása hosszú hetekig tartott, és ezalatt számos kellemetlenséget okozott nekik, a balesettel pedig ez várhatóan folytatódni fog – írta az Index.