KezdőlapCímlapEgy társasházba költözött Korda György és Balázs Klári

Egy társasházba költözött Korda György és Balázs Klári

Maguk mögött hagyták a villát, itt kezdtek új életet.

Korda György és Balázs Klári már hónapokkal ezelőtt beköltözött a 150 négyzetméteres új lakásba, azóta sem került minden a helyére. Sajnos a Korda villa már fenntarthatatlan volt, egyrészt a magas rezsiárak miatt, másrészt pedig mert mindent a házaspár csinált, éppen ezért döntöttek az eladás mellett, több bútorukat elajándékozták, és egy társasházban kezdtek új életet.

„Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma, hiszen Gyurikámmal mi nagyon csendes emberek vagyunk, nem sok vizet zavarunk. A ház életében szeretnénk aktívan részt venni, ha például a lakásunkkal összefüggésben kisebb javítási munkák keletkeznek, azt megcsináltatjuk, odafigyelünk egymásra” – mondta a Bors megkeresésére Balázs Klári, majd így folytatta.

„Gyurikám még egy kicsit szomorkodik néha, hiányzik neki a Villa, mégiscsak 30 évet életünk ott. De tudom, hogy meg fogja szokni ezt a gyönyörű lakást is, hiszen kényelmesen vagyunk itt. Gyuri egyébként mindennap ül a szobabiciklijén, és bámulja a csodálatos kilátást. Ilyenkor látom rajta, hogy boldog, egyszóval jó helyünk lesz nekünk itt.”