Az intézkedés olyan termékeket érint, mint a csirkehús, sertéshús, tejtermékek, tojás, liszt, cukor és étolaj.
Kemény ultimátumot adott a boltoknak Nagy Márton minisztériuma: a nemzetgazdasági tárca azt közölte, az az elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére jelezzék az „önkéntes árcsökkentési” szándékaikat. „Az élelmiszerinfláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni” – tették hozzá, utalva a korábban már belengetett hatósági árakra.
Az NGM szerint az „önkéntes árcsökkentést” elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Ilyen termékek főként az alábbiak:
- csirkehús,
- sertéshús,
- étolaj,
- tojás,
- tej és tejtermékek,
- liszt,
- cukor,
- egyéb alapvető élelmiszerek.
Mint kifejtették: az „önkéntes árcsökkentés” keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához.