KezdőlapCímlapDonald Trump úgy tudja, életben van Kim Dzsongun

Donald Trump úgy tudja, életben van Kim Dzsongun

Az Egyesül Államok elnöke a twitteren reagált arra, hogy az észak-koreai vezető 20 nap után előkerült.

Amilyen hirtelen tűnt el, ugyanolyan váratlanul került elő Kim Dzsongun. Az észak-koreai vezető épp akkor jelent meg országa nyilvánossága előtt, amikor egy koreai politikus 99%-os bizonyossággal állította, hogy a diktátor meghalt. Azonban tegnap váratlanul megjelent róla több fotó is, amin épp átad egy műtrágyagyárat. Sőt, a The Sun tudni véli, hogy Dzsongunnak szívműtétje volt, erre a kezén látható kis sebből következtetnek.

Mindenesetre Donald Trump üzenete is azt sugallja, hogy a világ számára megnyugtató lenne, ha végre kiderülne az igazság, és nem csak feltételezések, találgatások és pletykák lennének Észak-Korea vezetőjéről.

Mások szerint viszont nem is az igazi Kim Dzsongun jelent meg a gyáravatón, hanem csak egy dublőre vágta át a piros szalagot.