KezdőlapCímlapDonald Trump egyik közvetlen munkatársa is elkapta a koronavírust

Donald Trump egyik közvetlen munkatársa is elkapta a koronavírust

Az elnököt azonnal letesztelték, mert felmerült a gyanú, hogy a a koronavírus akár őt is megfertőzhette.

Kép: US Navy/Wikipedia

A CNN értesülései szerint a haditengerészet egyik, Donald Trump mellett szolgálatot teljesítő tagjának a tesztje lett pozitív. Időközben a hírt a Fehér Ház is megerősítette. Az elit egység tagjai szoros kapcsolatban állnak az elnökkel és családjával. A hírtelevízió fehér házi forrása szerint Trump dühös lett a pozitív teszt hírére, és őt is újra megvizsgálták az orvosai.

Az első jelentések alapján Hogan Gidley, a Fehér Ház szóvivőhelyettese szerint azonban az elnök egészséges.

A járvány időszaka alatt, márciusban, már okozott riadalmat a koronavírus az elnök emberei között. Donald Trump akkor még mit sem törődve a kórokozóval, rezidenciáján fogadta a brazil elnök delegációját, akik közül az egyik diplomatáról derült ki, hogy fertőzött a vírussal, de akkor az amerikai elnök többszöri teszteredménye is negatív lett.  

Indirekt/Index