KezdőlapCímlapDöbbenet: matekvizsga alatt szülte meg babáját a 13 éves diák

Döbbenet: matekvizsga alatt szülte meg babáját a 13 éves diák

Kisfiúnak adott életet az a 13 éves kislány, aki a matematika vizsga kellős közepén kezdett el vajúdni. A szülés után azonban visszament a terembe és befejezte a dolgozatot. 

A megdöbbentő esett március 31-én történt egy ugandai iskolában, ahol a13 éves lány a matek vizsga közben erős fájdalmat érzett a hasában. Kicsivel később elhagyta a termet és a mosdóban vajúdott tovább. A felügyelő később utánament és mikor látta, hogy mi történik, azonnal értesítette a mentőket.

A kislány császármetszéssel egészséges kisfiúnak adott életet – írja a Daily Star. 

A szülés után visszament az iskolába és befejezte a dolgozatát.

„Amikor elkezdtem vajúdni, azt hittem, hogy vége lesz a világnak, de tudtam, hogy Isten velem van és nem hagyhatok ki egyetlenegy vizsgát sem. Örülök, hogy végül sikerült befejeznem a tesztet” – mondta a fiatal édesanya.

A szülők elmondták, hogy lányuk tavaly a karantén ideje alatt esett teherbe, amikor a korlátozások miatt nem mehetett iskolába, hanem otthonról kellett tanulnia.

Indirekt/life.hu