Vatikánváros teljes területén kikapcsolják a mobiltelefonokhoz és más hasonló eszközökhöz szükséges jelet a május 7-én kezdődő konklávé teljes idejére.
Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek működtetéséhez szükséges telefonvonal és internetes hozzáférés nem lesz biztosított szerda délután három órától. Másfél órával azelőtt kapcsolják le, hogy a pápaválasztó bíborosok bevonulnak a Sixtus-kápolnába. A távközlési jelet csak azt követően állítják majd vissza, hogy a Szent Péter-bazilika központi erkélyén bejelentik az új egyházfő nevét.
Az intézkedés a pápai állam egész területére vonatkozik, még a harminc kilométerre levő Castel Gandolfo pápai rezidenciájára is, kivételt csak a hívek és turisták látogatta Szent Péter tér jelent. Vatikán Állam kormányzósága így kívánja megakadályozni, hogy az új pápa megválasztása napjaiban bármilyen hír kiszivárogjon, vagy akármilyen telefonhívás, üzenet, hír megzavarja, illetve befolyásolja a konklávé menetét.
A választáson részt vevő bíborosok mobileszközeiket a Szent Márta-házban és más vatikáni szálláshelyeiken hagyják, nem viszik magukkal a Sixtus-kápolnába – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő hétfő esti sajtótájékoztatóján.
A szíriai apostoli nuncius, Mario Zenari bíboros azt hangoztatta, hogy „türelmesen várni kell, és majd minden kiderül”. Hozzátette, hogy rövid konklávét vár, és már lefoglalta a visszaútra a repülőjegyét. A tokiói érsek, Tarcisius Isao Kikucsi bíboros, a Caritas Internationalis elnöke úgy vélte, legfeljebb három napig tart a konklávé. „Legalábbis remélem” – tette hozzá.