2020.07.07
Apollónia
Kezdőlap Címlap Dave nyerte a férfi Exatlon-döntőt: lakást vesz a 15 millióból

Dave nyerte a férfi Exatlon-döntőt: lakást vesz a 15 millióból

A 27 éves árufeltöltő, Böjte Dávid, vagy ahogy a műsorban hívták, Dave nyerte az Exatlon Hungary férfi döntőjét és ezzel a 15 millió forintos fődíjat.

Kihívók küzdelmét hozta az Exatlon férfi döntője, hiszen Adu László és Dave csapott össze az öthónapos viadal utolsó játéknapján. Előbbi elmondta, hogy a családjáért, tavaly született kisfiáért küzd, hogy ne kelljen olyan nélkülözésben felnőnie, ahogy neki kellett, míg utóbbi egy új élet elnyerésének reményében vágott neki a finálénak. Végül a két nyert ütközetig tartó párviadalban 2:0-re győzött Dave.

  • Próbáltam mindenkivel jóban lenni az itt töltött idő alatt, és úgy érzem, ez sikerült is, még a bajnokokkal is összebarátkoztam. Az elején hűvösen fogadtak a Kihívók csapatában, de a párbajon kivívtam az elismerésüket – mondta örömittasan Dave, aki már azt is tudja, mihez kezd a 15 millióval. – Természetesen szeretnék belőle segíteni a családomnak is, de a nagy részét félreteszem, és elkezdek gyűjteni egy lakásra.

Azt még nem tudja, visszamegy-e dolgozni korábbi munkahelyére: az Exatlon előtt egy újpesti szupermarketben dolgozott árufeltöltőként.