KezdőlapCímlapDagad a botrány, Cserhalmi György beleszállt Vidnyánszkyba

Dagad a botrány, Cserhalmi György beleszállt Vidnyánszkyba

Cserhalmi György sem hagyta szó nélkül az, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője nem hívta fel Kulka Jánost, hogy közölje vele, hogy őt választották a Nemzet Színészei 12. tagnak. 

A szokásjog alapján az újonnan megválasztott Nemzet Színészének mindig a Nemzeti Színház hivatalban levő főigazgatója árulja el a szavazás eredményét, és ezt a gyakorlatot eddig Vidnyánszky is követte. Kulka János esetében azonban nem így történt. Azt Molnár Piroska árulta el, hogy azért ő értesítette Kulkát a döntésről, mert „az igazgató úrnak családi elfoglaltsága volt. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan, hogy nem az igazgató hívja föl az új Nemzet Színészét, de még Vidnyánszky esetében sem volt ilyen” – idézte a színésznőt a 24.hu

A portál azt is kiszúrta, hogy a történtekre reagálva most Cserhalmi György is üzent Vidnyánszkynak a Színház Online felületén.

„Mennyi indulatot vált ki a hatalmasokból, ha valaki ott van, ahova egyébként is való: a Nemzet Színészei között. Aki pedig irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg. Már ameddig ketyeg. Tyutyu” – fogalmazott Cserhalmi.