KezdőlapCímlapCsoda: egy hónap kóma után felgyógyult a koronavírusból az öthónapos kisbaba

Csoda: egy hónap kóma után felgyógyult a koronavírusból az öthónapos kisbaba

A kis Domot egy hónapig mesterséges kómában tartották az orvosok, talán már le is mondtak róla, de a csodával határos módon felépült, és már a kórházat is elhagyhatta.

Édesapja elmondása szerint nehezen lélegzett a kisfiú, ezért az orvosok kezdetben bakteriális fertőzésre gyanakodtak. Mivel az arra kapott kezelés nem használt, és Dom állapota romlott, elvitték egy másik kórházba, ahol elvégezték rajta a koronavírus tesztet, ami pozitív lett.

Azt nem tudni, hogy a kisfiú hol kaphatta el a betegséget, talán egy rokonoknál tett látogatás során. Egy orvos rendelte el, hogy vigyék kórházba, miután hallott egy felvételt a légzéséről, amiben furcsa hangot adott a lélegzetvételek végén. A szülők szerint csoda, hogy felépült, hiszen Brazíliában már 25 egyévesnél fiatalabb gyerek hunyt el a koronavírus miatt.

Indirekt/noizz.hu